A Magyarné Tima Zsuzsa által írt Hínár Henrik csodafurulyája című bábjátékra várják a nézőket március 4-én, szombaton délelőtt a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI Nagytermébe, ahova a belépő (legalább) egy szem gyümölcs. A Zenede Bábszínház 11:00 órakor kezdődő jótékonysági előadásának „bevételét” a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ lakói (állami gondozásban élő Fejér megyei gyerekek) kapják meg. A darab egy érdekes mese, benne dalokkal és hangszerekkel. Minden érdeklődőt és támogatót várnak a szervezők!

Foglalkoztat a vállalkozásindítás gondolata? Kíváncsi vagy milyen lehetőségeid vannak? Szívesen hallanál személyes példákat a témában? Ezekkel a felvetésekkel invitál minden pályakezdőt a Life Cafe Club Egyesület a február 17-én, pénteken megrendezésre kerülő Karrier napra, az Új Nemzedék Plusz Közösségi térbe (Kossuth u. 7.). A szervezők az ifjúsági klub ezen alkalmára izgalmas történetekkel és interaktív feladatokkal készülnek, valamint játékokkal ötvözött előadásokat ígérnek. A helyszínen a vendégeket jó hangulat, valamint szendvics-vacsora is várja. A program 17.30 órakor indul egy kis bemelegítő játékkal, majd 18 órától a vállalkozások beindításáról lesz szó.

Bővebben: Karrier nap pénteken Fehérváron

Január 26-án, csütörtökön 18 órakor Székesfehérváron A Szabadművelődés Házában mutatkozik be először a nagyközönség előtt alkotásaival Sági Vanda. A Formakultúrák címet viselő kiállítás az utóbbi három év grafikáit és fotóit mutatja be, ahogy az alkotó fogalmaz, végigkövethetjük a munkái „absztrakt formákra redukált alakulását, vizuális láncreakcióját”. (https://www.facebook.com/events/1805930723005685/). A tárlatot Szarka Fedor Guido képzőművész és Farkas Kristóf költő, táncszakíró nyitják meg, a zenei aláfestésről Kanalas Attila és Rozenczveig Roland gondoskodnak. A kiállítás február 25-ig látogatható.

A múlt tisztelete és a jelen számára megfogalmazott üzenet mellett a 2017-es Emlékév a jövőbe is tekint. Ennek jegyében állította össze az év programjait a Reformáció Emlékévét előkészítő bizottság is, az 500. évforduló kapcsán. A nyitó ünnepségre január 28-án, szombaton 18 órakor kerül sor a Városháza Dísztermében, ahol az "Erős vár a mi Istenünk" című zsoltárral veszi kezdetét a rendezvény, majd felhangzik a 90. genfi zsoltár is  az Ökumenikus kórus előadásában. Az eseményen beszédet mond dr. Cser-Palkovics András polgármester, valamint a protestáns egyházak vezetői.

Bővebben: 500 éves a Reformáció

Január 27-én, pénteken 18 órától könyvbemutatóval egybekötött előadás lesz Székesfehérváron, a Vörösmarty Mihály Könyvtár (Oskola utca 7.) olvasótermében Székely kapu a magyar világra címmel. A program keretében dr. Borbély Zsolt Attila, közíró, jogász, politológus, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke beszél könyvéről, Erdély múltjáról és jövőjéről. A szerzőt Fazakas Attila és dr. Lukácsy József kérdezi. Borbély Zsolt Attila a "Székely kapu a magyar világra" című könyvében végigveszi az elmúlt 27 év erdélyi magyar közéletét. Szó esik egyebek mellett az elmulasztott lehetőségekről, az autonómiáról, a többpártrendszer kialakulásáról. A programra a belépés ingyenes.

8. oldal / 74

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2018. október 16. kedd 09:26,
Gál napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.