Emlékesttel tisztelegnek kedden (április 3.) Székesfehérváron a februárban elhunyt Kallós Zoltán Kossuth-nagydíjas erdélyi magyar néprajzkutató, népzenegyűjtő előtt. A Nemzet Művészéhez méltó népzenés, néptáncos esemény 18.00 órakor kezdődik a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Szent István termében. A műsorban olyan muzsikusok és táncosok szerepelnek, aki megye- és országszerte, illetve külföldön méltó módon képviselték eddig és képviselik a jövőben is Kallós Zoltán által ránk hagyományozott közös örökségünket, és alázattal, tisztelettel adják tovább éppúgy, ahogy azt a Mester is tette.

A résztvevők emlékezni szeretnének – lehetőséget adva azoknak is, akik Kallós Zoltán válaszúti búcsúztatásán nem tudtak részt venni –, illetve hitet tesznek amellett, hogy folytatják mesterük munkáját, és megőrzik a baráti kapcsolatot a Kallós Zoltán Alapítvánnyal. Az eseményen itt lesz Balázs-Bécsi Gyöngyi, az alapítvány elnöke és Balla Ferenc, az alapítvány igazgatója.

Az est apropóját Kallós Zoltán március 26-i születésnapja adja. Tiszteletére elkészült a népzenei gyűjtését közreadó Kallós Archívum lemezsorozat 26. lemeze Férfiének címmel, melyen ő és férfiénekesei szerepelnek. Az emlékest szervezői kedves dalaiból szerkesztették a műsort, a kiváló előadók mellett közös éneklésre szólítják a tisztelőket a húsvéti örömünnep lezárásaként. Az eseményre ingyenes lesz a belépés. Adományokat azonban jó szívvel és köszönettel elfogadnak a Kallós Zoltán Alapítvány által szervezett Férfiének Népdalfesztivál javára.

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2018. december 16. vasárnap 00:35,
Etelka és Aletta napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.