Augusztus 20-ig tekinthető meg a „Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában” című kiállítás a Gorsium Régészeti Parkban. Aki még nem látta az unikumnak számító tárlatot, annak érdemes kihasználni a soha vissza nem térő alkalmat a következő négy napban! A kiállítás vasárnapig, naponta 10.00-18.00 óra között várja látogatóit. A páratlan gyűjteményt eddig több tízezren tekintették meg, a látogatók száma akár a 45 ezret is elérheti a zárásig, így az évben Gorsiumba több, mint 50 ezren is kilátogathatnak, ami a 70-es évek óta nem látott látogatócsúcs lenne. A Gorsium Régészeti Parkba – akárcsak a Szent István Király Múzeum egyéb kiállítóhelyeire – ingyenes a belépés augusztus 20-ig.

Mint arról már többször beszámoltunk, "Harmónia" címmel nyílt kiállítás július 13-án Székesfehérváron, A Szabadművelődés Házában. Az augusztus 13-ig látható tárlaton az íróként és meseíróként is egyre (el)ismertebb Mary T. Csajághy (Kroll Imréné, Csajághy Mária) és Káldy Imre amatőr festők alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. Mary T. Csajághy és Káldy Imre pályájának érdekessége, hogy nyugdíjasként kezdtek komolyabban foglalkozni a művészetekkel. 2016 decemberében a Velence Korzón volt már sikeres közös kiállításuk, ennek folytatása az augusztus 13-ig látogatható tárlat az ASZMH-ban (Fürdő sor 3., a Csónakázó-tónál, közismert nevén a Vidámparki-tónál). Érdemes megtekinteni!

Gorsium és a székesfehérvári kiállítóhelyek a nyár hátralévő részében is várják a látogatókat. A tárlatok között az egyedülálló Pompeji-tárlat és az Aba-Novák-életmű színes válogatása mellett az autizmushoz kapcsolódó művészeti munkákat, a Pinke Miklós alkotói pályáját összefoglaló kiállítást és Medgyessy Ferenc felnőtt grafikáit is a kínálja a Szent István Király Múzeum.

Bővebben: Tárlatdömping Fehérváron

"Harmónia" címmel nyílt kiállítás július 13-án Székesfehérváron, A Szabadművelődés Házában. Az augusztus 13-ig látható tárlaton az íróként és meseíróként is egyre (el)ismertebb Mary T. Csajághy (Kroll Imréné, Csajághy Mária) és Káldy Imre amatőr festők alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. A megnyitón a városi, valamint megyei mese- és versmondó versenyeken első, illetve második helyezéseket elért 7 éves kisiskolás, Mátay Korina szavalta el Mary T. Csajághy egyik versét, majd az ASZMH igazgatója, KIss Dorottya üdvözlését követően Mészáros Nelli festőművész jellemezte és ajánlotta a szép számmal megjelent közönség figyelmébe a két alkotó munkáit. Major Zoltán egy szál gitáral ugyancsak alkotott; remek dalokkal járult hozzá az esemény sikeréhez.

Bővebben: "Harmónia" tárlat nyílt az ASZMH-ban

"Harmónia" címmel nyílik kiállítás július 13-án, csütörtökön 16.00 órakor Székesfehérváron, A Szabadművelődés Házában. Az augusztus 13-ig látható tárlaton az íróként és meseíróként is igen termékeny Mary T. Csajághy (Kroll Imréné, Csajághy Mária) és Káldy Imre amatőr festők alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. A két alkotó pályájának érdekessége, hogy mindketten nyugdíjasként kezdtek komolyabban foglalkozni a művészetekkel. 2016 decemberében a Velence Korzón volt már sikeres közös kiállításuk, ennek folytatása lesz a mostani tárlat az ASZMH-ban (Fürdő sor 3., a Csónakázó-tónál, közismert nevén a Vidámparki-tónál). A képeket Mészáros Nelli festőművész ajánlja majd a közönség figyelmébe. Ő az akinek munkássága mindkét alkotó számára példát és inspirációt jelent.

6. oldal / 59

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2018. július 22. vasárnap 07:14,
Magdolna napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.