A Székesfehérvári Rendőrkapitányság 07010/3716/2017. bűnügyi számon indított büntetőeljárást lopás vétség elkövetése miatt ismeretlen tettesek ellen. A nyomozás adatai alapján két férfi azonos módszerrel tulajdonított el készpénzt lepsényi boltok kasszájából 2017. december 20-án és 21-én délután. Mindkét elkövető vásárlást követően, az eladók figyelmét elterelve lopott az üzletek napi bevételéből. Az egyik férfi körülbelül 170 centiméter magas és 30-40 év közötti. A dohányboltban megjelenő személy a bűncselekmény elkövetésekor fekete színű félcipőt, kék színű szövetnadrágot, fehér színű inget, fekete nyakkendőt, fekete „V” nyakú pulóvert, vagy mellényt és szürke zakót, valamint egy aranyszínű keretes szemüveget viselt.

A másik férfi szintén körülbelül 170 centiméter magas és 30-40 év közötti. Az élelmiszerüzletben megjelenő elkövető fekete színű félcipőt, fekete színű szövetnadrágot, fekete színű inget, szürke nyakkendőt, szürke „V” nyakú pulóvert, vagy mellényt és fekete zakót, valamint egy ezüstszínű keretes szemüveget és ezüstszínű, fémszíjú karórát viselt. A bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható személyekről fényképfelvételek állnak rendelkezésre.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a fotókon látható személyeket felismeri, vagy a bűncselekményekkel kapcsolatosan érdemi információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-22/541-600-as telefonszámot, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 "Telefontanú" zöld számán, a 107, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.

Segítségüket előre is köszönjük!

(FMRFK)

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

VelcompGarage mini

KNyKK logo

Velence logó

2018. május 26. szombat 02:34,
Fülöp és Evelin napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.