A Székesfehérvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 19 éves mezőkomáromi lakos ellen. A nyomozás adatai alapján a férfi 2019. augusztus 9-én késő éjszaka Mezőkomáromban, a Petőfi utcában verekedni kezdett 25 éves ugyancsak helyi illetőségű ismerősével, akit a dulakodás során több alkalommal is ököllel arcon ütött. Az egyenruhások a 19 éves elkövetőt a helyszínen elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol 2019. augusztus 10-én hajnalban gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során elismerte a bűncselekmény elkövetését. (FMRFK, a kép illusztráció)