Az előző évek hagyományait követve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2018-ban is alkotói pályázatot hirdet óvodások és iskolások részére. Fejér megyéből a műveket május 3-ig kell eljuttatni a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságra. A pályázat céljában nincs változás, az Országos Tűzmegelőzési Bizottság továbbra is olyan alkotásokat vár, amelyeken keresztül az óvodások és az iskolások megmutatják, hogyan látják ők a tűzoltókat, a tűzoltói hivatás világát.

Bővebben: Újra lesz "tüzes" alkotói pályázat

Teljes terjedelmében égett egy körülbelül hetven négyzetméter alapterületű faház szombat délután Velencén az V. utcában. A tűzhöz a székesfehérvári és az érdi hivatásos tűzoltókat, a pusztaszabolcsi katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltóit és a velencei önkéntes tűzoltókat riasztották, akik közös erővel, több oldalról támadva, négy vízsugárral oltották el a lángokat, majd megkezdték az épület átszellőztetését és átvizsgálását. Elsődleges információink szerint az eset során senki nem sérült meg.- tájékoztatott a katasztrófavédelem. Az eset egyik szemtanúja azt mondta; a házban egy nyugdíjas házaspár élt, akiknek nem esett bajuk, de sokkos állapotba kerültek a történtek okán. A tüzet valószínűleg tűzhelyen felejtett étel okozhatta.

Fejér megyében hajnal óta esik a hó. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedd éjfélig a Dunántúlon és a magasabban fekvő helyeken változó intenzitású havazás, havas eső várható. Ilyen időjárásnál a közlekedésben csúszós, jeges utakra, csökkent látótávolságra kell készülni. Mielőtt útnak indulnak, tájékozódjanak az aktuális meteorológiai helyzetről és az útviszonyokról. A gyalogosoknak és az autósoknak egyaránt változtatni kell a közlekedési szokásaikon.

Bővebben: Esik a hó, ezekre kell felkészülni

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személygépkocsi ma délután Martonvásáron, a Dreher út és a Brunszvik utca kereszteződésénél. A tűzesethez az érdi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik egy vízsugárral eloltották a lángokat. Az elsődleges információk szerint az eset során senki nem sérült meg. (Katasztrófavédelem, a kép illusztráció)

Önkéntes tűzoltó egyesületek konferenciáját tartották a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon február 6-án. A rendezvényen tizenhárom szervezet több mint húsz képviselője vett részt. A megbeszélésen értékelték az elmúlt esztendő beavatkozásait, szó volt a közeljövő feladatairól és a fejlesztési lehetőségekről. Az értekezleten Vizi Ignác tűzoltó ezredes, igazgatóhelyettes megköszönte az önkéntes tűzoltók 2017-ben is tanúsított helytállását, és kiemelte a rendszeres, napi kapcsolattartás fontosságát, amely az elmúlt évben is eredményes együttműködéshez vezetett.

Bővebben: Új tűzoltó egyesületek Fejérben

6. oldal / 69

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2018. augusztus 20. hétfő 10:45,
István napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.