Nem megfelelő anyagból készült az az alkatrész, amely miatt tavaly szeptemberben többen kiestek és megsérültek egy körhintából Várpalotán. A legsúlyosabb sérült, egy 18 éves fiatalember kerekesszékbe kényszerült és koponyaprotézis-beültetésre vár. A tavalyi baleset ügyében még tart a nyomozás, a rendőrség által megbízott szakértő véleményét azonban nemrég megkapta az eszköz tulajdonosa. Fia, Greznár András a Borsnak azt mondta: "Megállapították, hogy az eltörött alkatrész nem abból az anyagból volt, mint amit mi megvásároltunk. Papírokkal is tudom igazolni, hogy mást kaptunk meg, mint amit rendeltünk."

A férfi szerint egyetlen tömbből kovácsolt, hegesztésmentes, C45-ös szénacél lett volna a megfelelő anyag az alkatrészhez, amely azonban krómötvözetből készült el. A kalapácshintát a napokban visszakapja a tulajdonos, arról azonban még nem született döntés, hogy újra üzembe állítja-e.

A lap arról is ír, hogy a tavaly szeptemberi baleset legsúlyosabb sérültje, a 18 éves Máthé Krisztofer – aki nyolc métert repült, miután kizuhant a hintából – Veszprém és Győr után jelenleg egy fővárosi rehabilitációs intézetben lábadozik. Beszélni még nem tud, de mindenre reagál. Anyja azt mondta, kerekesszékbe kényszerült fia nem emlékszik a balesetre, koponyaprotézis-beültetésre vár.

(Bors, Fotó: archiv)

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2018. október 18. csütörtök 22:20,
Lukács napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.