Május 3-án, csütörtökön kerül sor Székesfehérváron a hagyományos Fejér Megyei Tűzoltó és Rendőr Napra a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében, Szent György és Szent Flórián nap alkalmából. A rendezvényre 10-től 15 óráig várják az érdeklődőket a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (Székesfehérvár, Szent Flórián krt. 2.) területén. A programok a megnyitót és a köszöntőket követően a Készenléti Rendőrség zenekarának műsorával, majd rendőrkutya-bemutatóval folytatódik. Lesz még riasztási, tűzvédelmi és tűzoltó daru bemutató, továbbá a programok teljes időtartama alatt fegyverkiállítás, bűn- és balesetmegelőzési sátor, katasztrófavédelmi- és füstsátor, továbbá rendőr- és tűzoltójárművek is szolgálják a tartalmas kikapcsolódást.

Összeütközött három személygépkocsi ma délután a Mór és Bakonycsernye közötti úton, Bodajk térségében. A balesethez a móri önkormányzati tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket. Az elsődleges információk szerint az eset során három ember megsérült, ezért őket a mentők ellátták. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. (Katasztrófavédelem, a kép illusztráció)

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. április 21-én 21 óra körüli időben a 8116-os számú út 7-es kilométerszelvényében, Sukoró és Velence között. A rendelkezésre álló adatok alapján egy gépjármű lesodródott az útról. A balesetben a jármű vezetője megsérült. A helyszíni szemle és műszaki mentés idejére félpályán haladhatott a forgalom, rendőri irányítás mellett. (FMRFK, a kép illusztráció)

Nem megfelelő anyagból készült az az alkatrész, amely miatt tavaly szeptemberben többen kiestek és megsérültek egy körhintából Várpalotán. A legsúlyosabb sérült, egy 18 éves fiatalember kerekesszékbe kényszerült és koponyaprotézis-beültetésre vár. A tavalyi baleset ügyében még tart a nyomozás, a rendőrség által megbízott szakértő véleményét azonban nemrég megkapta az eszköz tulajdonosa. Fia, Greznár András a Borsnak azt mondta: "Megállapították, hogy az eltörött alkatrész nem abból az anyagból volt, mint amit mi megvásároltunk. Papírokkal is tudom igazolni, hogy mást kaptunk meg, mint amit rendeltünk."

Bővebben: Körhita-baleset: kiderült mi okozta

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt ma (2018. április 15-én) 15 óra 30 perckor az M7-es autópálya 66-os kilométerszelvényében, Székesfehérvár térségében, a Balaton felé vezető oldalon. A jelenlegi adatok alapján - eddig tisztázatlan körülmények között - szalagkorlátnak ütközött egy gépjármű. A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt az autópálya érintett szakaszán forgalomkorlátozás volt érvényben. (FMRFK, a kép illusztráció)

8. oldal / 296

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2018. október 16. kedd 10:38,
Gál napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.