Évek óta hagyományos és egyre népszerűbb rendezvénye Velencének az országosan is kuriózumnak számító Babák Rózsakertje ünnepség - idén a gyermeknap programjaival összevonva -, amelynek keretében a településen az elmúlt egy esztendőben született kisgyermekek tiszteletére elültetnek egy-egy szál rózsát, illetve az érintett babák neve egy kis táblán felkerül az erre rendszeresített pergolára a Babák rózsaparkjában. 2018-ban 72 név került fel erre a pergolára, illetve ugyanennyi gyönyörű rózsa került elültetésre a parkban. Az időjárás azonban kissé áthúzta a rendezők forgatókönyvét, ám volt "b-terv", így a szakadó eső ellenére a szabadtéri program ünnepi és gyermeknapi részére a Velence Korzón került sor. Ugyanitt adta át a Velence Rózsája díjat Koszti András polgármester az idei három kitüntetettnek.
 
Velence Város Önkormányzat Képviselő-testületének döntése értelmében Czirbik Jánosné Katona Rozália, Urfi Jenőné Hegyi Gyöngyi Ilona, valamint Tóthné Pongrácz Beáta vehette át a rangos elismerést a település első emberétől, aki hangsúlyozta, nagyon nehéz volt dönteniük, ugyanis akár több tucatnyi díjat is ki tudtak volna osztani.
 
- Büszke vagyok arra, hogy a díj odaítélésekor évek óta rendkívül nehéz a dolgunk, ugyanis nagyon sokan vannak olyanok, akik rászolgálnának az elismerésre. Minden érintettnek köszönöm azt, hogy ennyire a szívén viseli a virágosítást és településünk, valamint saját lakókörnyezete gondozását, szépítését, a díjazottaknak pedig ezúton is gratulálok! Ugyancsak jár az elismerés és a köszönet kisiskolásainknak, óvodásainknak - és felkészítőiknek -, akik a gyors helyszínváltozás és a program csúszása ellenére szívmelengető, ötletes produkcióikkal szórakoztattak minket. Az érintett szülőknek kiemelten köszönöm, hogy újabb kisgyermekkel - gyermekekkel - bővült általuk Velence lakóközössége az elmúlt egy esztendőben, s apróságaikkal együtt részt vettek eseményünkön! A kicsik neve már a Babák rózsaparkjában díszíti pergolánkat, tiszteletükre pedig reggel az eső ellenére elültetésre került 72 szál gyönyörű rózsa, amelyek "testvéreit" átadtuk a megjelent családoknak ünnepségünkön.
 
Vasárnap újabb kifejezetten gyermekeknek szóló programra várják az érdeklődőket Velencén. A helyi nagycsaládosokat és rászoruló családokat segítő alapítvány "Velencei Családi Hétvége" elnevezéssel rendez egész napot kitöltő (10.00-21.00) eseménykavalkádot a kicsiknek és nagyobbacskáknak a Meseliget Óvoda újtelepi épülete melletti Európa parkban.
 
(Fotó: Igari Balázs)

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2018. augusztus 20. hétfő 10:49,
István napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.