Mint arról korábban beszámoltunk, Velencén (is) neveli a jövő balerináit a rendkívül komoly nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szakember, Kurai-Majer Barbara. A Barbarina balettiskola alapítója, vezetője nyári kurzust szervez a legifjabbaknak, akik a város születésnapi rendezvényén is bemutathatják tudásukat, augusztus 19-én. A kurzusra 4 évestől a tizenéves korig lehet jelentkezni.
 
- Augusztus 12-től 16-ig minden nap lesznek majd gyakorlások, amelyek végén, 16-án lesz egy bemutató arról, hogy a gyerekek mit tanultak a kurzuson, egyúttal készülünk Velence Város 15. születésnapi rendezvényére, amelyen mi is szerephez jutunk a Hattyúk tava koreográfiájával, ezért ezt is tökéletesíteni tudjuk a régi növendékek minél nagyobb számú bevonásával. - mondta Kurai-Majer Barbara, aki hozzátette, hogy a foglalkozásokba akár a szülők is bekapcsolódhatnak, ezzel is inspirálva gyermeküket a minél intenzívebb gyakorlásra. 
 
Jelentkezni,.érdeklődni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet. Facebook: https://www.facebook.com/events/316588185887908/?ti=cl

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2019. augusztus 22. csütörtök 05:31,
Menyhért és Mirjam napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.