Az idén ünnepli 10 éves születésnapját a Velencei Helytörténeti Egyesület. A kerek évforduló alkalmából a Wenckheim-kastély kiállítótermében jöttek össze egy kis múltidézésre az egykori alapítótagok, akik egyúttal köszöntötték az egyesület visszavonuló lelkét, motorját, elnökét, Galambos Györgyné Marikát, akit Kiss Eszter Zsófia váltott a vezetői pozícióban. Marika és kollégái munkájának köszönhető, hogy a 137 helyi értéket tartalmazó velencei listáról a Fejér Megyei Értéktárba is bekerült hat velencei érték; a Wenckheim-kastély, Molla Szadik sírja, a Bod kápolna, a Kilátóterasz és környéke, a Római katolikus templom 1554-ben öntött öregharangja és a Történelmi pincesorok.
 
Ezeken kívül további hat helyi érték (Beck-kastély, Gurgyal, Petheő-Belatny-Füri pince, Szent István római katolikus plébániatemplom, Református templom, valamint Velence szőlészete és borászata) felvételi javaslata folyamatban van.

- Immár 10 éve ültünk le először azzal az elhatározással, hogy létrehozzuk ezt az egyesületet a Velencei Helytörténeti Klub jogutódjaként. Világ életemben a Németh Lászlótól származó gondolatok szerint tevékenykedtem: "Az ember is úgy nő, mint a fa, gyökérzetével kapcsolatai szerteágazó rostjaival. Minél több, épebb kapcsolattal szívja a világot, annál magasabb lombot vethet". Szerettem a kihívásokat, minden újat igyekeztem kipróbálni, a nyugdíjazásom után is valami értelmes új hobbit kerestem, így csöppentem bele a kutatásokba, amik által megszerettem ezt a tevékenységet és itt ragadtam. Azzal kezdtük a gyűjtő munkát, hogy a potenciális alanyok neveit összegyűjtöttük, s rendszereztük, kiket, milyen témában szeretnénk megszólítani. Amolyan "csak ülök és mesélek" mintájú beszélgetéseket szerveztünk, s bár eleinte, nem nagyon tolongtak a jelentkezők, csak beindult a gépezet, elindulhatott az érdemi munka.   - emlékezett vissza meghatottan köszöntése után a kezdetekre a visszavonuló elnök, Galambos Györgyné.

A Velencei Helytörténeti Egyesület alapító tagjai: Cserny Etelka, Fehér Györgyné, Galambos Györgyné, Galambos Mihályné, Gránitz Gáspár, Gránitz Gáspárné, Kupi László, Sinkáné Mihály Zita és Szávai János. Marika visszavonulásával a munka dandárja és a vezetés felelőssége Kiss Eszter Zsófiára hárul, a napi munkából pedig leginkább Ludmann Ágota veszi ki a részét.

(Fotók: Stehlik Norbert)

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2019. május 24. péntek 14:56,
Eszter és Eliza napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.