A kifejezetten őszies, borongós, kisebb esőt is hozó időjárás ellenére sokan érkeztek szombaton a Velence Korzóra, a Nagy Velencei-tavi Halfesztiválra. Necz István és szervezőtársai ígéretükhöz hűen kitettek magukért, ugyanis a halételek szerelmesei megtaláltak mindent, ami szemnek, s szájnak ingere, ami nemzetközi és honi, elsősorban Velencei-tavi halakból készülhet, fókuszálva a 2018-ban az év halának választott vörösszárnyú keszegre. Olyan különlegességekkel várták - és vasárnap estig még várják is - az ingyenes rendezvényre érkezőket, mint pl. a lazacból és tonhalból készült halburger, frissensült vörösszárnyú keszeg lila hagymás krumplisalátával, hortobágyi halas tócsni, filézett pontytepertő snidlinggel és lila hagymával, vagy éppen tenger gyümölcsei fokhagymás lecsóban.
 
A rendezvényen bemutatják a Velencei tóban élő halainkat, melyeket jellegzetes ízesítéssel készítenek el a halünnepen résztvevő éttermek.Összességében közel százféle hazai és nemzetközi halétel, óriásbogrács, vidámpark és kézműves utca biztosítja az eseményen részt vevők kellemes és gasztroélményekben gazdag időtöltését. Az ingyenesen látogatható halfesztivál vasárnap este kb. 21.00 óráig tart.
 

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2019. június 26. szerda 11:48,
János és Pál napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.