A hajrában tart Velencén az egykori KNEB,- illetve ÁSZ-üdülő területén a Testnevelési Egyetem több, mint 3000 négyzetméteres oktatási centrumának kialakítása. Március 7-én Koszti András polgármester, az egyetem kancellárja, dr. Genzwein Ferenc, illetve a beruházásért felelős programiroda vezetője, a projekt korábbi miniszteri biztosa, Gyetvai Árpád helyszíni bejáráson vettek részt, meggyőződve arról, hogy a mintegy nettó 1,2 milliárd forintos projekt kivitelezése jó ütemben halad.
 
A fejlesztés során összesen 3180 négyzetméteren újítják fel és építik át az ingatlant. Az oktatóépületben többek között rendezvényterem, előadótermek, irodák, szobák és apartmanok kerülnek kialakításra, míg a korábban használt garázsépület helyén 40 férőhelyes új parkolót alakítanak ki. Az új, teniszpályákat, kézilabdapálya méretű kisebb csarnokot és egy, a strandsportok űzésére, oktatására alkalmas kombinált pályát is magában foglaló projekt várhatóan májusban készül el, így a következő tanévben már Velencén folyik a jövő strand, illetve vízisport-szakembereinek oktatása, képzése.

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2019. június 19. szerda 09:28,
Gyárfás napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.