Valószínűleg nem egyedi, de mindeképpen megható történet a 75 esztendős Kovács Józsefnéé, akinek csecsemőként a II. Világháborúban szüleivel együtt kellett a Velencei-tó partjáról az Alföldre menekülnie. A kedves, idős hölgy fia "merénylete" által, Velence polgármestere, Koszti András közreműködésével 74 év után augusztus végén tért vissza először szülőhelyére, úgy, hogy mit sem sejtett az ellene készülű "merényletről". Fia egy budapesti kiruccanásra hívta meg, melynek végén "véletlenül" Velencén, a Polgármesteri Hivatalban kötöttek ki, ahol a város első embere üdvözölte a meglepett és meghatott asszonyt, aki élményeit egy levélbe foglalva mondott köszönetet.

Bővebben: 74 év után ismét Velencén

A Széchenyi 2020 program keretében, európai uniós támogatással valósul meg a Velencei-tavi partfal rekonstrukciója. A munkálatok 2018 nyarától folyamatosan zajlanak. A projektet a KEHOP-1.3.0 pályázati konstrukció keretében az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság konzorciuma valósítja meg. A beruházás költsége 14.000.000.000 Ft, amelyet az EU és a Magyar Állam támogatásából finanszíroznak. A projektet megvalósító konzorcium szeptember 4-én helyszíni bejárás keretében biztosított lehetőséget az érintett települések vezetői és a sajtó képviselői számára a projekt kivitelezési helyszíneinek megtekintésére, a folyamatban lévő és a tervezett, még hatósági engedélyeztetési fázisban lévő munkálatok ismertetésére.

Bővebben: Dübörög a partfal rekonstrukció

A velencei katolikus temetőben több százan kísérték utolsó földi útjára augusztus 31-én a Velence SE mindenesét, elnökségi tagját, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kiss Ervint. A foci berkekben csak "Papa" becenéven ismert és kedvelt sportember több, mint két évtizedet töltött el a Velence SE kötelékében. Nyugodjék békében! (Fotó: Igari Balázs)
Hosszú évek óta kuriózumnak számít a honi, sőt - nyugodtan kijelenthető - a globális alkotói világban a Nemzetközi Velencei-tavi Symposion Péter Ágnes képzőművész vezetésével. A nyár végi művésztelepen döntő többségében rendhagyó, formabontó, ugyanakkor minőségi tevékenységet végeznek a résztvevők egy rendhagyó, formabontó helyen, a Velencei-tó közepén, az egykor mesterségesen kialakított Úttörő-szigeten, ahol az idén immár 12. alkalommal gyűltek össze közel húszan alkotók, mesterek és tanítványok.

Bővebben: Újra a szigeten alkotnak

Évek óta hagyomány már Velencén, hogy a város polgármestere kirándulást szervez a település nyugdíjasainak. Így történt ez az idén is. Koszti András, a választókörzet országgyűlési képviselője, Tessely Zoltán segítségével és közreműködésével az Országházba invitálta a szépkorúakat, akik éltek is a lehetőséggel, a kirándulás meghirdetése után 3 nap alatt megtöltötték az utazókeretet. Augusztus 22-én így éppen egy száz fős tóparti csoport érkezett meg a Parlament látogatóközpontjába, ahol Tessely Zoltán köszöntötte, majd kalauzolta végig őket a patinás épületben.

Bővebben: Bevették az Országházat

2. oldal / 102

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2018. szeptember 25. kedd 15:12,
Eufrozina és Kende napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.