A Fejér Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívást intézett Velence önkormányzata felé, miszerint a hatályos jogszabályba ütközik két közterület elnevezése, így az Úttörő és a Felszabadulás utcát illetve utat át kell nevezni. Koszti András polgármester a fentiek értelmében felhívást intézett a város lakói felé, hogy tegyenek javaslatot a két közterület új elnevezésére, döntsön a közakarat! A javaslatokat június 30-ig várják a Polgármesteri Hivatal címén (2481 Velence, Tópart u. 26), illetve a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Az idei nyár egyik legnagyobb zenei eseménye a Velencei Vízi Vár (VVV Strand) területén kerül megrendezésre 2015. Június 18 és 21 között. A nyár első vízparti zenei és sport fesztiválja, ami négy napon át a legnagyobb hazai előadókkal kedveskedik a fesztiválra ellátogató Közönségnek. A fesztivál nem csak a Magyar zenészeket kedvelők számára lehet vonzó, mivel a szervezők sport, és számos más programmal is kedveskednek a Vendégeik részére.

Bővebben:A Mi Velencénk - csütörtöktől!

A Gárdonyi Rendőrkapitányság vízi körzeti megbízottjai 2015. június 12-én délután a Velencei-tó Nagytisztás elnevezésű vízterületén járőröztek, amikor egy vitorlás hajóba kapaszkodó személyre figyeltek fel. A rendőrök megállapították, hogy a 64 éves maglódi lakos a hajón megbotlott és a vízbe esett. A bajba jutott férfit a vitorláson tartózkodók nem tudták visszasegíteni a járműre, ezért azzal próbálták a partra vontatni. A körzeti megbízottak a vízbe esett férfit szolgálati hajójukba emelték és biztonságosan partra vitték. - tájékoztatott a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata.

A Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely  (KEMPP) immár 3. alkalommal rendezi meg az Emlékparki Nyár elnevezésű művészeti programsorozatát, melynek nyitó rendezvényét 2015. június 12-én pénteken 18:00 órakor tartják. Az ünnepélyes  rendezvény nyitásaként a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány történésze, Rózsafi János hadtörténész, „17-esek a Doberdón” című előadásán vehetnek részt az érdeklődők. A tavalyi évben indult ”Nagy Háború 100” emléksorozat keretében szervezett előadás Székesfehérvár házi ezrede, a Magyar Királyi 17-es honvéd gyalogezred olaszországi harcainak állít emléket.

Bővebben:Indul az Emlékparki Nyár Pákozdon

"A Nagy Fogás Napja" lesz szombaton (június 6) Gárdonyban a Római katolikus templom körüli téren a Halászó kisfiú szobornál 11 és 13 óra között. A program, amellyel az egykor élt gárdonyi halászoknak állít emléket a helyi önkormányzat, 11.00 órakor térzenével kezdődik, amit a RÁZENE Fúvószenekar szolgáltat, majd déltől Halászlé kóstoló és vásár lesz a templomkertben. Rövid, de "fínom" esemény, érdemes célba venni a helyszínt!

92. oldal / 106

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2019. január 17. csütörtök 14:17,
Antal és Antónia napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.