November első két napján, majd az egész hétvégén több millióan fordulnak meg az ország temetőiben. Mindenszentek napján az üdvözült lelkekre, másnap, Halottak napján elhunyt szeretteinkre - eredendően az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekre - emlékezünk, illetve emlékezik a keresztény világ. A sorból idén sem maradtak ki Székesfehérvár és a megye vezetői, akik hősi halottak, elhunyt katonák emléke előtt tisztelegtek.
 
A megemlékezések a Hosszútemetőben kezdődtek, ahol Szigli István önkormányzati képviselő és Wilmek Tibor, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke helyeztek el koszorút. A Szentlélek katonatemetőben Mészáros Attila alpolgármester és Tanka Csaba, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke rótták le tiszteletüket, majd a Béke téri orosz katonatemetőben Deák Lajosné önkormányzati képviselő és Wilmek Tibor alelnök tisztelegtek a hősi halottak emléke előtt. Az egykori Budai úti laktanyánál dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő és Tanka Csaba alelnök helyeztek el koszorút.
 
A megemlékezések a Városház téri II. világháborús emlékműnél értek véget: Róth Péter alpolgármester és dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke hajtottak fejet a város katonáira emlékezve. A székesfehérvári izraelita, rác és evangélikus sírkertekben, valamint a csalai katonasíroknál és a Gyergyó Emlékparkban is koszorút, illetve sírcsokrokat helyeztek el az elhunyt katonák vagy eltemetett díszpolgárok emlékére. 

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2018. november 16. péntek 15:22,
Ödön napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.