Húsvétvasárnap délelőttjén Spányi Antal megyés püspök celebrált ünnepi misét a székesfehérvári Szent Imre templomban. „Jézus feltámadásának öröme az új élet kezdete.” - emelte ki szentbeszédében a főpásztor. „Az üres sír hirdeti a feltámadást. Lassan értik meg az apostolok és az emberek, hogy Krisztus feltámadása Isten gondolatainak beteljesedése. Lassan értik meg, hogy úgy megy előre a világ és benne a mi életünk, ha nem a magunk gondolataihoz ragaszkodunk, hanem próbáljuk megérteni és befogadni az Isten akaratát és Isten gondolatát.
 
Ha tudjuk magunkhoz ölelni az Istentől nekünk szánt sorsot, a világot, - melyet Isten nekünk teremtett - amelyben most küszködünk és élünk úgy fogadni, ahogy az Isten adja nekünk, akkor valami új kezdődik bennünk és ez az új képes arra, hogy Isten kegyelmével megújítsa az egész világot.” - hangsúlyozta szentbeszédében Spányi Antal, püspök.
 
„Jézus feltámadásának öröme az új élet kezdete. Nekünk adatott és a mi dolgunk, hogy ezzel mit teszünk. Adja az Úr, hogy ezen a húsvéton értsük meg az Isten akaratát, adja az Úr, hogy próbáljunk ezzel az akarattal azonosulni, ehhez igazítani életünket. Akkor könnyebb lesz megérteni a világot, könnyebb lesz a szenvedéseket is elviselni, a kereszteket is hordozni és könnyebb lesz megbocsátani.” - zárta ünnepi gondolatait a főpásztor.

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

VPannónia Szíve

2021. április 13. kedd 20:33,
Ida napja van.
JSN Epic is designed by JoomlaShine.com