A népszerűsége töretlen, évről évre rengetegen keresik fel a Lecsófesztivál (Lecsófőző Vigasság) helyszínét Székesfehérváron. Az idén is közel hatszáz csapat bográcsában vagy egyéb főzőalkalmatosságában rotyogott a hagyományos finomság megszámlálhatatlan variációban a tizenötödik alkalommal megrendezett őszi gasztronómiai fesztiválon. A zsűri által 20 legjobbnak ítélt lecsó közül a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ csapatának kedvezett a szerencse. Az ismert alapanyagok mellett szívvel és lélekkel készült lecsót Németh Nóra vezetésével készítették, így ő ülhetett a "királyi trónra", és lett 2019-ben a Lecsókirálynő cím birtokosa.
 
 A kezdetektől fogva sikeres program ötletgazdája-alapítója Sipos József újságíró volt, aki hét éven át, haláláig szervezte és vezette is a programot. Az első alkalommal – akkor még a Várkörúton – hatvan bográcsban rotyogott a lecsó, azóta ez a szám - talán "Sipi" sem gondolta volna anno - megtízszereződött: 2019-ben is több, mint félezren – magánszemélyek, cégek, sport- és civil egyesületek képviselői – jelentkeztek és foglaltak főzőhelyet a Zichy liget, Dózsa György út, Móri út egy vagy akár több pontjára, hogy csapatépítésként, vagy csak úgy, a jó buli kedvéért együtt töltsenek egy lecsós napot.
 
Nem volt könnyű helyzetben idén sem a zsűri, amelynek tagjai 108 féle különböző módon elkészített és benevezett lecsóból kellett, hogy kiválasszák a 20 legjobbat. Ezt követően már Fortuna kezében volt a döntés, hiszen a fináléba került csapatok sorsolás útján kapták a helyezést. Az idei első a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ csapata lett, a főzést vezető Németh Nóra pedig a Lecsókirálynő.  Az első helyezettnek járó díjat dr. Cser-Palkovics András polgármester adta át. A Sipi-kupát a Crazy Lecsó Team vitte haza, és gazdára talált a legdekoratívabb főzőhely és a zsűri különdíja is.
 
A hagyományos főzőcskézés mellett a családokat a Zichy ligetben egész nap játszóházak, gyerekfoglalkoztatók várták, a színpadon pedig egymást követték a táncos produkciók, a Felicita KTSE, a Free Spirit Dance Stúdió és a Főnix Rock and Roll SE csoportjainak fellépése. Délután a gyerekeket Mihályi Réka várta Masni és Pocó című koncertjére, majd Oláh Gergő mozgatta és tapsoltatta meg a publikumot. A színpadi műsorok mellett a főzőterületen is folyamatosan szólt a zene, a jó hangulatért a Bordó Sárkány Régizene Rend, a Brassdance együttes, a Brass&Roll, a Dynamite Dudes, a Hollóének Hungarica Régizene Együttes és a Huckleberry Guys felelt. Jövőre jöhet a XVI. lecsózás!
 
(Fotó: Simon Erika)

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2019. október 22. kedd 16:37,
Előd napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.