Hamarosan négysávosra bővítik a régió egyik legtöbb balesetet produkáló "halálútját", a 81-es főutat. Ehhez kapcsolódva a Győr, Kisbér felől Székesfehérvárra bevezető Móri utat lakossági igényeket kielégítve felújítják. Irányhelyes kerékpárutakat alakítanak ki és körforgalmakra cserélik a kereszteződéseket. A terveket bejárás keretében ismertette dr. Cser-Palkovics András polgármester, Földi Zoltán, a körzet önkormányzati képviselője, Bozai István városgondnok és Nagy Zsolt, a Közlekedési Iroda vezetője.
 

A tervek vázolásánál Nagy Zsolt hangsúlyozta, hogy a jelenleg nem kihasznált parkolás újragondolásával, zöldterület elvétele nélkül tudják megvalósítani a kétoldali kerékpársávokat. A templomtól a Gerle utcáig épülnének az irányhelyes kerékpársávok, a Gerle utcától kifelé pedig egy oldalon haladna tovább egy kétirányú közlekedésre alkalmas kerékpárút. Az útburkolat mellett a járdák is megújulnak. Körforgalmat alakítanának ki a Bíróság előtti kereszteződésnél, a Zichy ligetnél és a Szent Vendel köz - Móri út találkozásánál is. A tervek szerint a Fecskepart utca is becsatlakozna a Móri útba egy körforgalommal, ami egy plusz kijutási lehetőséget adna a felsővárosiaknak, és csökkenthetné a Gerle utca forgalmát.

Ez a fejlesztés párhuzamosan történne meg azzal a nagy állami útfejlesztéssel, ami a 81-es főút négysávosítását jelentené, mely észak-nyugat felől továbbhaladást biztosítana az M7-es negyedik Fehérvár melletti csomópontjáig és nem a város közlekedését terhelné ez a forgalom – mondta dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. “A 81-es négysávosításával együtt fontos célunk, hogy csak azoknak kelljen bejönniük autóval a városba, akiknek itt van dolguk, a tranzitforgalom pedig kerülje el a Székesfehérvárt.”
 
(Fotó: Molnár Artúr)

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2019. szeptember 23. hétfő 14:59,
Tekla és Líviusz napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.