Kiemelkedő sikerrel zárult még június közepén a MOL Aréna Sóstóban az V. Cerbona Fehérvár félmaratont felvezető két "Padlás" előadás, örömmel és mosolyogva indult haza a közönség. Az Alba Triatlon SE kezdeményezésének köszönhetően, az Imre Sándor Szeretetszínház művészeinek közreműködésével bemutatkozhattak az Arany János EGYMI Ezredéves iskola gyermekei, ráadásul az Esélyegyenlőség Alapítvány is jelentős segítséget kapott, 1,28 millió forintos támogatásban részesült. Székesfehérvár Önkormányzata komoly mértékben, 670 ezer forinttal segítette a kezdeményezés megvalósítását.
 
Az átadási ceremónián dr. Cser-Palkovics András polgármester megköszönte, hogy együttműködéssel újabb fejlesztés valósulhat meg egy iskolában. - Ez teszi a várost várossá és igazi közösséggé, hogy egymásnak tudunk segíteni és támogatást adni. Ennek a morális része is fontos, a figyelemfelhívó része is fontos, és nyilván az anyagi eszközök adta lehetőség is fontos. Ráadásul gyönyörűen összekapcsolódik a nevelés, kultúra, sport, a sportra való nevelés és a figyelem ráirányítása egy fontos ügyre.- emelte ki a polgármester.
 
Az Imre Sándor Szeretetszínházzal az őszi-adventi időszakban újabb előadást terveznek, hasonlóan nemes célért. A szombati futásra mindenkit szeretettel várnak: a nagy rajtot követően szeretetfutamot rendeznek sérülteknek, akik egy száz méter hosszú kötéllel összekapaszkodva vesznek részt a sporteseményen. A 17.40-kor induló különleges futam arra hívja föl a figyelmet, hogy a fogyatékkal élők és az egészségesek nemcsak a sportban, hanem az élet egyéb területein is együtt tudnak működni.
 
(Fotó: ÖKK - Molnár Artúr)

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2019. július 17. szerda 06:55,
Endre és Elek napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.