Idén januárban indította el Nyugdíjas párbeszéd elnevezésű programját Székesfehérvár Önkormányzata, dr. Cser-Palkovics András polgármester vezetésével. A minőségi közösségi fejlesztéseket célzó program céljai között szerepel, hogy a városvezetés személyes találkozásokon ismerkedhessen meg a nyugdíjasokkal, a klubok működésével, és köszönetet mondhasson a közösségért végzett munkájukért. Emellett az is nagyon fontos cél, hogy még tartalmasabbá, magasabb minőségűvé tegyék a nyugdíjasok mindennapjait.
 
A program működéséről és tapasztalatairól dr. Cser-Palkovics András polgármester adott tájékoztatást. Mint elhangzott: az eltelt több, mint három hónap alatt 35 klubban tett látogatást a városvezető. Ezeken a nagyfokú nyitottságról, vendégszeretetről tanúskodó találkozásokon a majd ezer nyugdíjastól 654 kérdés, ötlet, javaslat, kritika, hangzott el. A nyugdíjasok fontosak szeretnének lenni mind a saját generációjuk, mind a fiatalabbak számára, szeretnének figyelmet és közös időt, szívesen átadnák tapasztalataikat, tudásukat, új élményekre vágynak – szeretnék magukat jól érezni, szórakozni, segíteni, beszélgetni, ismerkedni. Nyugodt, békés és minőségi életet élni – foglalta össze a lényeget dr. Cser-Palkovics András, majd a köszönet hangján szólt az érintettekhez: „Köszönöm a lehetőséget, a nyitottságot, a kedves fogadtatást, és különösen azt a sok ötletet, amit megfogalmaztak. Kiemelném azt a lokálpatriotizmust és a közösség, a város iránti elkötelezettséget, amit tapasztaltam! Ez valóban példaértékű és átadandó a fiatalabb generáció számára – azzal a bölcsességgel, ami életkor- és tapasztalatfüggő.” – fogalmazott.
 
A város új programokkal, a javaslatok megvalósításával támogatja a közösséget. Szerveznek többek között városi, illetve városrészi táncos mulatságokat, nyugdíjas expót, egészségügyi, jogi, szociális fórumot, sütő-főző versenyt és városi kirándulásokat, illetve számítógépes tanfolyamot is indítanak. Segítik a klubok közötti kapcsolatépítést és a tájékoztatást, találkozók szervezésével pedig a kommunikációt például a kórház vagy a színházak, a zenekar és a sajtó vezetőivel, valamint felülvizsgálják a főpróbákra és a kedvezményesbérlet-konstrukcióra vonatkozó regisztrációs rendszert. A városvezetés és a nyugdíjas szervezetek vezetői folytatják az egyeztetéseket, a személyes párbeszéd és az együttműködés eredményességéért.  Az összegzett tapasztalatokat a polgármester egy értékelő találkozón beszéli meg a klubok képviselőivel még április folyamán, majd a témákról az érintett helyi cégeket is tájékoztatják.
 
(Fotó: Simon Erika)

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2019. november 18. hétfő 08:36,
Jenő napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.