Elkészült Székesfehérváron a Szeder utca és a Ligetsor közötti út-, járda- és parkolóépítés, a Városgondnokság ÚT 2017-19. programjának keretében. A Szedreskertet érintő komplex városrész-rehabilitációhoz kapcsolódó beruházás 86 millió forintot tesz ki. A parkolók megkönnyítik a Ligetsor felől lakók mindennapjait, ezenkívül a felújított élelmiszerbolt melletti környezetet is rendbe tette a város.
 
„Bátran kijelenthetjük, hogy ezzel a projekttel befejeződött a Szedreskerti lakónegyed rehabilitációs programja.” – hangsúlyozta Szigli István. „Szépen, ütemesen haladtunk a munkákkal. Megépült a Koronás Park, a szálloda, az új parkolók. Megújult a Csónakázó-tó, a Ligetsor, majd a körülöttük lévő parkolók. Az önkormányzati és uniós forrásból megvalósult, közel egymilliárd forint összértékű beruházás során megszépült ez a lakónegyed.” – mondta a terület önkormányzati képviselője.
 
A műszaki átadáson elhangzott, a nemrégiben megújult bolt környékén a járdát és az útburkolatot újították fel, a Ligetsor felé vezető betonlapos járda helyett pedig térkő burkolatú járda épült. A bolt mögötti, a Ligetsor felől megközelíthető parkoló is megújult, és ezzel párhuzamosan egy új, 24 férőhelyes parkolót is építettek, a vízelvezetési rendszer rekonstrukciójával. Az érintett területen felülvizsgálták a közvilágítási rendszert: a közbiztonság érdekében a jelenlegi lámpafejek cseréje mellett új oszlopokat is létesítettek.
 
A kivitelezést a Mantaro Building Kft. és alvállalkozói végezték. A növénytelepítési munkálatokat a Városgondnokság szakemberei fogják elvégezni, ha az időjárási körülmények ezt lehetővé teszik.
 
(Fotó: Bácskai Gergely)