A parkolók fejlesztésének témájában folytatta évértékelő, előretekintő tájékoztató-sorozatát Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András elmondta, hogy az elmúlt évben összesen 411 parkolót építettek a Városgondnokság ÚT 2017-19-es programjának keretében, júliustól egy órás parkolási kedvezményt vehetnek igénybe az NFC kártya tulajdonosai, valamint okosparkoló működik a Jávor Ottó téren. Ami a közeljövőt illeti: a Palotai úti (a murvás parkoló helyén) parkolóház tanulmánytervei elkészültek, ezt a következő ülésén tárgyalja a közgyűlés. Itt két ütemben 500 parkolóhely jön létre, ebből először 2020-ig - erre a forrás is megvan már - 300 parkolóhely valósul meg.

Bővebben: Fókuszban a parkolási helyzet

A környezetvédelem és faültetés témájában tartotta meg második évértékelő - egyben az idei esztendő tematikus terveit is felvázoló - tájékoztatóját Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András elmondta; a 2019-es év újabb zöldterület-növelő beruházásokat hoz majd, és folytatódik a fa- és növénytelepítési program is. Elhangzott, hogy a városnak az Under2 nemzetközi kezdeményezéshez való csatlakozása értelmében több környezetvédelmi és klímavédelmi vállalása van 2050-ig. Ezek fő célja a CO2 kibocsátás csökkentése.

Bővebben: Megújul a Palotavárosi tókörnyék

2019. január 17-én, csütörtökön reggel 8.00 órától előreláthatólag 2019. január 24-ig csőtörés utáni hibaelhárítás miatt az Új Csóri út irányából érkezők nem tudnak majd balra kanyarodni a Palotai útról a Mészöly Géza utca irányába. A forgalomkorlátozás idején  a Palotai út - Mészöly Géza utca csomópontban az Új Csóri út irányából érkezők csak egyenesen és jobbra, a Kelemen Béla utca irányába tudnak továbbhaladni. A közlekedők türelmét kérik, egyúttal felhívják a figyelmet a Waze alkalmazásra, amely aktuális információkkal segít az útvonal-választásban.
280 évvel ezelőtt, 1739-ben a pestisjárványtól való megszabadulás emlékére tett Székesfehérvár lakossága örök időkre szóló – böjtöt és körmenetet tartó – fogadalmat a vértanú Szent Sebestyén tiszteletére. Ennek értelmében épülhetett meg a Szent Sebestyén-kápolna, amelyet az 1800-as évek elején templommá bővítettek, és ennek a fogadalomnak a tiszteletére csatlakozik – az idei évben is – a hagyományőrző városrészi programokhoz a Felsővárosi Általános Iskola is.

Bővebben: Szent Sebestyén előtt tisztelegnek

Fejlesztések tekintetében talán Székesfehérvár soha nem állt annyira jól, mint az elmúlt esztendőkben, ennek ellenére a további előrelépés fontos a városvezetésnek. A jövőbeli sikerek alappillére a gondos tervezés, előregondolkodás, így nem csoda, hogy már zajlik a város 2019. évi költségvetésének - benne a közlekedés területén előirányzott célok - tervezése. Ezekről, és a 2018-ban megvalósult fejlesztésekről dr. Cser-Palkovics András polgármester számolt be sajtótájékoztatóján. Ahogy elmondta, nem véletlen, hogy a tematikus évértékelő keretében a közlekedést érintő kérdésekről beszél először, hiszen a városüzemeltetés és városfejlesztés tekintetében ez a témakör lesz a következő évek legmeghatározóbb kihívása.

Bővebben: Komoly közlekedésfejlesztés jön

11. oldal / 301

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2019. augusztus 22. csütörtök 04:39,
Menyhért és Mirjam napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.