Az E.ON tájékoztatása szerint, az általuk a szolgáltatás minőségének javítása miatt végzett karbantartási munkákhoz kapcsolódóan július 11-12-én és 15-én, csütörtökön, pénteken és hétfőn Székesfehérvár több utcájában áramszünet lesz. A szolgáltatás kimaradása július 11-én, csütörtökön 08.00 és 16.00 óra között az alábbi utcákat érinti:

Bővebben: Áramszünetek Maroshegyen

Kiemelkedő sikerrel zárult még június közepén a MOL Aréna Sóstóban az V. Cerbona Fehérvár félmaratont felvezető két "Padlás" előadás, örömmel és mosolyogva indult haza a közönség. Az Alba Triatlon SE kezdeményezésének köszönhetően, az Imre Sándor Szeretetszínház művészeinek közreműködésével bemutatkozhattak az Arany János EGYMI Ezredéves iskola gyermekei, ráadásul az Esélyegyenlőség Alapítvány is jelentős segítséget kapott, 1,28 millió forintos támogatásban részesült. Székesfehérvár Önkormányzata komoly mértékben, 670 ezer forinttal segítette a kezdeményezés megvalósítását.

Bővebben: 1,28 millió A padláson!

Hosszan tartó betegség után, 59 éves korában elhunyt Égi Tamás, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselője, gazdasági alpolgármestere. Alábbi sorokkal búcsúzik tőle Székesfehérvár Önkormányzata nevében is a város polgármestere, dr. Cser-Palkovics András:

Bővebben: In memoriam Égi Tamás

Az E.ON tájékoztatása szerint, az általuk a szolgáltatás minőségének javítása miatt végzett karbantartási munkákhoz kapcsolódóan az előzetesen bejelentett üzemszünet július 1-3., hétfő és szerda között folytatódik Székesfehérvár több utcájában. A karbantartási munkák július 1-jén, hétfőn 08.00 és 16.00 óra között az alábbi utcákat érintve folytatódnak:

Bővebben: Újabb áramszünetek Fehérváron

A MOL Aréna Sóstó novemberi átadásakor alighanem minimum körbenevették volna azt az illetőt, aki azt mondja; alig fél évvel később újra Felcsút lesz a fehérvári labdarúgó csapat otthona. Valóban képtelenségnek tűnt, mégis valósággá vált, miután kiderült, hogy az újraépített, egyébként gyönyörű és európai szintű stadion főépületének vízhálózatában egy bizonyos "Pseudomonas aeruginosa" nevű - elsősorban bőr-, húgyúti-, légúti- és szisztémás fertőzéseket okozó - baktérium jelenlétét mutatták ki (tehát nem fekáliás szennyezésről van szó, mint ahogyan sokan tudni vélték a különböző közösségi felületeken és weboldalakon...). Közleményében a tulajdonos önkormányzat gyors intézkedést és megoldást helyezett kilátásba, miközben a Vidi elöljárói bejelentették, hogy ők biztosra mennek, így az EL első két fordulójában visszatér Felcsútra, korábbi "albérletébe" a csapat.

Bővebben: Baktérium a vízben, Felcsúton a Vidi

2. oldal / 299

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2019. július 17. szerda 06:35,
Endre és Elek napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.