Sajnálatos módon megtörtént az első nagyobb rongálás a székesfehérvári Sóstón: az egyik interaktív elemben, illetve a függőfészkekben esett kár, tönkretéve mások munkáját és szórakozását.  Az üzemeltető Városgondnokság munkatársai a mai napon helyreállították a károkat. Nagy öröm, hogy rengetegen látogatnak ki a természetvédelmi területre, éppen ezért kéri az önkormányzat, hogy vigyázzunk közösen a megújult Sóstóra, és ha szükséges, erre hívjuk fel a látogatók figyelmét is.

Bővebben: Megrongálták a megújult Sóstót

Mától új, tágasabb helyen, a korábbitól két háztömbnyivel odébb, a Budai út 68/A szám alatt működik a Székesfehérvári 6-os számú posta. Már tavaly őszre tervezték az áthelyezést, majd idén áprilisra módosították a tervet, végül a költözésre csak most került sor. A Budai út 82. szám alatti helyiséget már régen kinőtte a posta forgalma, a délutáni órákban rendszerint az utcán állt a sor vége. Igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy még a legnagyobb terhelés idején sem volt nyitva mind a 4 ügyintézői ablak, maximum három... Mindenesetre igencsak indokolt volt már tágasabb, ügyfélbarátabb helyre költözni. A Budai úti posta nyitvatartása nem változott, hétköznaponként továbbra is 8.00 és 18.00 óra között várják az ügyfeleket.
2004 óta minden év szeptemberében megrendezik a Fehérvári Lecsófőző Vigasságot, korábbi nevén Lecsófesztivált. Ezt, a kezdettől nagy népszerűségnek örvendő eseményt néhány év elteltével összevonták a Fehérvári Vigasságokkal, így lett belőle igazán nagy, tömegvonzó programsorozat. A kezdeti 80-100 után ma már több mint hatszáz bográcsban, megszámlálhatatlan variációban rotyog a méltán híres magyar ételklasszikus. Nemcsak a nagyjából ötezer résztvevő, hanem a több tízezer érdeklődő számára is különleges élmény ez az ízes, kissé füstös, zenés vidám forgatag. Magyarország második legnagyobb főzőversenyére az idén szeptember 8-án, szombaton kerül sor a Zichy liget mellett a Dózsa György úton, valamint a Móri úton. 

Bővebben: Újra lecsóba borul Fehérvár

Augusztus 22-én, szerdától augusztus 25-én, szombaton üzemzárásig a Sport Nagyhét és Sprint Triatlon Európa-kupa miatt több helyi járatos busz terelőútvonalon közlekedik. Az alábbi helyi közösségi közlekedési útvonalak változnak meg; 2018. augusztus 22., szerda üzemkezdéstől 2018. augusztus 25., szombat üzemzárásig:

Bővebben: Fehérvári lezárások szombatig

Már a premier előtti sajtó nyilvános főpróbán nagy sikert aratott a megjelentek körében, így nem csoda, hogy a két előadás napjára minden jegy elkelt Koronázási Szertartásjátékra. A II. András uralkodását fókuszba helyező produkciót profi színészi és rendezői tevékenység, valamint jól összehangolt csapatmunka jellemezte. Az előadásban a rutinos művészek - Körtvélyessy Zsolt, Mihályi Győző, Sághy Tamás, Závodszky Noémi -, a fiatal, pályájuk első éveiben tartó színésztehetségek, továbbá a kisebb szerepeket is fegyelmezetten, odaadóan alakító 8-10 éves gyermek színészpalánták és a határon túlról érkezett 12-14 éves ifjoncok is sokat hozzá tudtak tenni a kiváló összképhez.

Bővebben: Fókuszban II. András királysága

5. oldal / 285

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2018. október 18. csütörtök 22:23,
Lukács napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.