Teherautó hajtott a tömegbe hétfő este egy berlini karácsonyi vásárban, a CNBC élő bejelentkezése szerint kilencen meghaltak és mintegy 50 ember megsebesült. A német főváros rendőrségének egy szóvivője a dpa hírügynökségnek azt mondta, hogy valószínűleg terrortámadás történt. Az eset Berlin nyugati részének központjában, Charlottenburg kerületben, a Kurfürstendamm sugárútnál történt röviddel 20:30 után. A dpa szerint a teherautó vezetője elmenekült a helyszínről, nagy erőkkel keresik. A Die Welt című lap úgy tudja, hogy a hatóságokhoz az utóbbi napokban több értesülés eljutott egy berlini karácsonyi vásár ellen készülő támadásról.

A legfrissebb információk szerint a kamion sofőrjét elfogták. Németországban egyre gyakoribbak a terrorcselekmények, az aggasztó folyamat azonban más európai országot is érint. Szinte naponta történik valamiféle terrorizmussal összefüggő erőszakos cselekmény a vén kontinensen. A hétfői nap ebben a tekintetben fekete nap volt, ugyanis a berlini incidens mellett Zürichben egy Iszlám Központ közelében lövöldöztek, egyelőre három sérültről szólnak a hírek, a támadó elmenekült.

Több utcát lezártak, öt villamost leállítottak a rendőrség kérésére Brüsszelben. Az embereket a házukhoz kísérték. Az első információk szerint egy terrorizmussal vádolt férfit fogtak el. A legmegdöbbentőbb eset a berlini mellett Törökországban történt, ahl egy kiállítás megnyitón hátulról lőtte le az orosz nagykövetet egy - az első hírek szerint - szolgálaton kívüli rendőr. A támadó azt kiabálta, hogy "Mi meghalunk Aleppóban, ti meghaltok itt". A férfit a helyszínen lelőtték, bár a videofelvételek tanúsága szerint meg sem próbált elmenekülni... A döbbenetes eseményről a videofelvételek mellett fotók is kerültek fel a világhálóra.

(Media24 / MTI, fotó: AFP)

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

VelcompGarage mini

KNyKK logo

Velence logó

2018. május 24. csütörtök 11:49,
Eszter és Eliza napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.