A Kepler űrtávcső három bolygót észlelt egy közeli vörös törpe körül keringeni, melyek közül az egyiken az élet kialakulásához megfelelő körülmények lehetnek.A regényes nevű EPIC 201367065 mindössze 150 fényévnyire van tőlünk, így benne van a tíz legközelebbi csillagban melyek körül úgynevezett tranzitbolygók keringenek - azaz a pályájukból adódóan a földről látni, ahogy elhaladnak a csillagjuk előtt.

Bővebben: Megtalálták a föld kistestvérét

Franciaországban reggelre sok helyen elfogyott a Charlie Hebdo vicclap friss száma, pedig a szokásos példányszámnál nyolcvanszor többet nyomtattak belőle. A múlt heti terrortámadásra reagáló új számban csak egy mohamedes karikatúra van. Hosszú sorokban várták a franciák szerda reggel, hogy megvásárolhassák a Charlie Hebdo szatirikus lap friss számát, amelynek szerkesztőségét a múlt héten fanatikus muszlimok tizedelték meg gyilkos terrortámadásban.

Bővebben: Sorok vártak a Charlie Hebdóra

Auschwitz felszabadulásának 70. évfordulójára emlékezve az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz kijelentette: „Az európai zsidók még ma is félnek biztonságuk miatt, amelyet figyelmeztető jelnek kell látnunk, és amely ellen tennünk kell.ˮ A múlt heti párizsi merényletekre, köztük egy zsidó élelmiszerbolt elleni támadásra utalva hozzátette: „Gondoskodnunk kell róla, hogy a gyűlölet ne terjedhessen tovább."

Bővebben: EP: emlékezés az áldozatokra

Terrortámadás veszélye miatt visszavonták, illetve egyes helyszíneken biztonságosabb őrhelyekre telepítették át a brit monarchia intézményei előtt posztoló díszőrségek tagjait. A legfőbb londoni turistalátványosságok közé tartozó díszőrségeket a brit hadsereg reguláris alakulatainak katonái adják, ám a Mail on Sunday lap forrásai szerint a hatóságok megtiltották, hogy a katonák egyedül lássanak el ilyen őrszolgálatot, és a díszőrség tagjaira fegyveres rendőrök vigyáznak.

Bővebben: Őrzik az őröket Londonban

Ellátogatott II. János Pál pápa végső nyughelyéhez és virágot helyezett el a Szent Péter Bazilikában lévő síremléken szombaton Mehmet Ali Agca, aki 1981-ben megpróbálta megölni a néhai katolikus egyházfőt. A Vatikán szóvivője szerint a látogatás, amely meglepetésként érte az egyházat, néhány percig tartott. Tudomása szerint a török férfi a merénylet óta most először lépett be a Vatikán területére. Az Agca által elhelyezett virágokat - ahogy minden más látogató által hozott csokrot is - később a bazilika dolgozói eltávolították a sírról.

Bővebben: Agca virágot vitt a pápa sírjára

7. oldal / 41

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2019. május 25. szombat 13:18,
Orbán napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.