Nem csökken az elvándorlási hajlam, sőt! A frissen diplomázott fiatalok harmada  tervezi, hogy a következő 5 év során Magyarországon kívül vállal munkát, de nagy a bizonytalanok száma is - ez derül ki a legfrisseb felmérésből, melyet a piacesprofit.hu tett közzé.

A Budapesti Gazdasági Főiskola felmérése szerint a 2008-ban, 2010-ben és 2012-ben végzett hallgatók 48 százaléka rendelkezett főállású munkaviszonnyal az abszolutórium megszerzésekor.  Az egykori hallgatók közül 14 százalék dolgozott hosszabb-rövidebb ideig külföldön, átlagosan 26 hónapig. A célországokat tekintve a legtöbben az Egyesült Királyságban dolgoztak, vagy dolgoznak jelenleg is (18%), míg Németországban és Ausztriában a hallgatók 16-16 százaléka vállalt állást. A külföldön munkát vállalók 52 százalékának teljes mértékben, 40 százalékának részben, 7 százalékának pedig egyáltalán nem kapcsolódott az állása a végzettségéhez. Az öregdiákok 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy tervez külföldi munkavállalást a következő 5 évben, ugyanennyien zárkóznak el ettől, további 30% pedig még nem döntött a kérdésben.

Azon hallgatók, akik a záróvizsgát követően kezdték az álláskeresést, átlagosan 35 helyre adtak be pályázatot, 6 százalék egy hónapon belül, 35 százalék pedig legfeljebb 5 hónapon belül talált magának állást. Szakmájukban 82% helyezkedett el, nagy többségük (84 %) állandó jellegű és határozatlan idejű munkaszerződéssel, 14% pedig határozott idejűvel. A megkérdezettek fele végzése óta egyetlen munkahelyen dolgozik, 26 százalék egyszer már váltott állást. Ennél több helyen a válaszadók 19 százaléka dolgozott.

A válaszadók többsége (36%) álláshirdetésre jelentkezett, 23 százalék személyes ismeretség révén kapott munkát, 14 százalék esetében a szakmai gyakorlati pozíciót követte állásajánlat, 12% pedig maga kereste fel munkáltatóját állásügyben; 10 százalék korábbi munkakapcsolat révén jutott pozícióhoz. A frissdiplomások 79 százaléka a végzettségének megfelelő, illetve ahhoz kapcsolódó szakterületek ismereteit alkalmazza munkája során, 21 százalékuk pedig kizárólag a tanult tudományterület ismereteit hasznosítja.

A megkérdezett munkavállalók 61 százaléka valamilyen kereskedelmi, szolgáltatói, vagy idegenforgalmi vállalkozásnál, ipari és építőipari vállalatnál 15 százalékuk, banknál, biztosítónál, vagy egyéb hitelintézetnél 9 százalékuk, költségvetési intézménynél szintén 9 százalékuk dolgozik. A megkérdezett öregdiákok 82 százaléka alkalmazottként végzi munkáját, 65 százalék uk beosztott diplomásként, 12% alsó-, 9% középvezetőként. Felsővezetőként a válaszadók 3 százaléka dolgozik.

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2019. október 18. péntek 17:51,
Lukács napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.