Magyarországon egyre inkább népbetegséggé válik a szélütés, világszerte ismert angol nevén; a stroke. Ezért is volt szakmai szempontból kiemelt jelentősége az idén október 5-én és 6-án Székesfehérváron megrendezett III. Stroke Szakdolgozói Vándorgyűlésnek, amely a jelentős népegészségügyi problémát okozó betegség ellátásáról, megelőzéséről szólt a legnevesebb hazai szaktekintélyek részévtelével. Nemzetközileg elismert klinikaigazgatók és osztályvezető főorvosok vállaltak előadást a kongresszuson, hogy ismertessék a legújabb tudományos eredményeket, szakmai irányelveket.

- Megtisztelőnek tartjuk, hogy a vándorgyűlésre Székesfehérváron kerülhet sor. Biztos vagyok abban, hogy ez a helyi szakmai műhelynek, a Szent György Kórháznak is nagy elismerést jelent. – hangsúlyozta az eseményt megnyitó köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester. Hozzátette, fontos minden olyan tematikus egészségügyi program, ami a városi és megyei vonatkozásban is kiemelt jelentőségű kórházhoz kötődik. Az intézmény folyamatos fejlesztés alatt áll, ami mögött nemcsak betegek és ellátottak vannak, hanem olyan szakmai gárda is, amely megérdemli, hogy jó infrastrukturális körülmények között, jó minőségű eszközökkel dolgozzon.
 
A konferencián elhangzott: a stroke-betegek ellátása összetett feladat. Szakemberek sokaságának összehangolt tevékenységén múlik a gyógyítás sikere, a beteg megmentése, önállóságának részbeni, vagy teljes visszaállítása és a következő hónapok, évek életminősége.  Nagyon sok múlik a prevención, és az egészséges életmód abszolút alapja a megelőzésnek. A statisztika nem túl szívderítő: Magyarországon évente körülbelül 40 ezer ember kerül kórházba akut szélütéses tünetekkel. Ennek körülbelül 90 százaléka agyinfarktus, 10 százaléka agyvérzés. Leggyakoribb megmutatkozása a féloldali bénulás és a beszédzavar. A betegek gyakran maradványtünetekkel gyógyulnak, a mindennapi életben felépülésük után is segítségre szorulnak.

Nézzük, pontosan milyen betegség is a stroke? A szélütés (angol szóval stroke, ejtsd "sztrók") az agy hirtelen kialakuló károsodása, melyet vérkeringési zavar okoz. Ennek oka leggyakrabban agyérgörcs, amikor az agyat tápláló verőér elzáródik. A keringészavar következtében az agysejtek nem jutnak oxigénhez, és perceken belül elhalnak. Ez a harmadik leggyakoribb, tartós mozgáskorlátozottságot és halált okozó betegség. Az elmúlt több mint húsz évben jelentős változásokon ment keresztül az akut betegellátás, ami sokkal magasabb színvonalú és sokkal hatékonyabb lett, ennek ellenére jelentős azok aránya, akiknél komoly, maradandó egészségkárosodást okoz a stroke.

Nagyon fontos tudni, hogy mik a szélütés tünetei, mert a megfelelő és gyors felismerés életet menthet, illetve segítheti a minél teljesebb felépülést! A tünetek az elzáródás helyétől függenek. Kialakulhat az egyik oldali kar vagy a láb gyengülése vagy bénulása, ezt hívjuk hemiplegiának. Ezekhez társulhat azonos oldalon az arc zsibbadása, száj félrehúzódása. Egyes esetekben beszédzavar, aphasia alakulhat ki. Enyhe formájában szótalálási nehézség lehet, súlyos formában a beteg nem fogja fel a szavakat vagy egyáltalán nem képes beszélni. Egyes esetekben látászavar, ami rendszerint féloldali. Kialakulhat nyelési nehezítettség, félrenyelés, ún. dysphagia. A kisagy károsodása esetén egyensúlyzavar, hányinger, hányás. Hirtelen kezdődő erős, ismeretlen eredetű fejfájásnál is érdemes azonnal gyanakodni és cselekedni. A leírt tünetek esetén sürgősen forduljon orvoshoz vagy hívja a mentőket! Jegyezze fel a panaszok kezdetének idejét, ennek nagyon fontos jelentősége lehet a pontos diagnózis megállapításánál!
 
Enyhébb esetben a tünetek 24 órán belül megszűnnek. Ezt hívjuk átmeneti agyi keringészavarnak, azaz angol rövidítéssel TIA. Ilyenkor is mindenképpen forduljunk orvoshoz! Súlyosabb esetben az agyállomány egy része végleges károsodást szenved és tartós maradványtünetek maradnak vissza. A legrövidebb időn belül kórházba kell juttatni a beteget. Három órán belül alkalmazott vérrögoldó kezelés megelőzheti a végleges bénulást, segít visszafordítani a végleges károsodást! Az ilyen kezelést speciális központokban végzik. Három órán túl már erre nincsen lehetőség, azért rendkívül fontos, hogy szélütés gyanúja esetén a beteg azonnal kórházba kerüljön.
 
(Fotó: Simon Erika)

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2018. október 23. kedd 09:19,
Gyöngyi napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.