A médiában nagyon sok téves információ jelent meg az utóbbi hetekben az e-recepttel kapcsolatban. A betegek sem tudják pontosan, hogy miként működik ez a rendszer, milyen hatással lesz rájuk a mindennapokban, ezért most összefoglaljuk a lényeget. Az e-recept 2017. november elsejétől élesben kerül(t) bevezetésre. A gyógyszereket Magyarországon bármely patikában ki lehet váltani. Az e-receptet ugyanúgy csak egyszer lehet kiváltani, ahogyan eddig is a „hagyományos” recepteket.

A betegek 2018. év végéig ugyanúgy kiválthatják „hagyományos” receptjeiket, mint ahogyan eddig is, egyéb személyi azonosítás nélkül (néhány kivételtől eltekintve) – tehát látszólag semmi nem változik. Az e-recept kiváltásához szükség lesz a TAJ számunkra és valamilyen igazolványra (régi/új személyi igazolvány, útlevél vagy jogosítvány).

A változás lényege tehát az, hogy papír alapú recept nélkül is bárhol kiválthatjuk az orvos által felírt gyógyszereket TAJ számunk alapján. Ehhez viszont azonosítanunk kell magunkat. Ha ismerősünk, hozzátartozónk váltja ki receptjeinket, ugyanúgy megteheti, mint eddig. Ehhez oda kell adnunk neki a “Felírási Igazolást” (azaz a vényt), amivel feljogosítjuk arra, hogy a nevünkben járjon el.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Gyakran olvassuk az „EESZT”- kifejezést. Ez egy mozaikszó, amely az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér kezdőbetűiből áll össze. Ez a „Tér” egy felhő alapú központi adatbázist takar. Egy olyan kommunikációs hálót jelent, amely összeköti az egészségügy intézményeit és szolgáltatóit, funkciói pedig gyorsabbá, hatékonyabbá teszik a betegek ellátását. Itt tárolják a TAJ szám alapján biztosított magyar állampolgárok egészségügyi adatait, a felírt, kiváltott vényeket, labor eredményeket, beutalókat, MR, CT eredményeket.

Az EESZT rendszer segítségével a háziorvos/kezelőorvos a beteg hozzájárulásával látja a beteg kórtörténetét, gyógyszerérzékenységét, azt is, hogy milyen gyógyszereket szed – függetlenül attól, hogy ő írta-e fel azokat vagy sem. A rendszer segítségével az orvos ellenőrizni tudja azt is, hogy a beteg kiváltotta-e az adott gyógyszert a patikában. Az e-recept mellé 2018. december 31-ig minden esetben kap a beteg hagyományos nyomtatott rózsaszín vényt is (“Felírási Igazolást”), mely segítségével családtagjai vagy az általuk megbízott személyek a jövőben is kiválthatják gyógyszereiket. Egy vényen egy gyógyszer fog szerepelni.

2019. január 1-től csak a beteg kérésére nyomtatnak“Felírási Igazolást”, mely ekkor már az összes olyan gyógyszert tartalmazni fogja, amelyet az orvos már felírt. Vagyis: a felírástól kezdve a kiváltásig teljesen átlátható a recept elektronikus útja. Az új rendszer betegközpontú, elősegíti a gyorsabb gyógyulást, a hatékonyabb kezelést és segít a felesleges vizsgálatokat elkerülni.

Rovatunk támogatója:

Image

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

VelcompGarage mini

KNyKK logo

Velence logó

2018. április 26. csütörtök 07:52,
Ervin napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.