A kérdésre a válasz ezekben a hőségriadós napokban kapásból jön mindenkitől, aki nem a hűs habok között vagy légkondis helyiségben tartózkodik éppen: semmit! No, igen, aki otthon, magányosan vagy párjával ezt megteheti, nyilván meg is teszi, ugyanakkor időnként ki kell menni az utcára bevásárolni, ügyeket intézni, dolgozni, vagy éppen el kell jutni a strandig illetve a pihenő, nyaralóhelyig. Szóval nézzük meg mi is a trendi nyári divat a hölgyeket illetően 2017-ben.

Hurrá, nyaralunk, irány a strand! De miben? Sokan teszik fel maguknak és párjuknak ezt a kérdést. Kiváltképp a hölgyek, akik sokkal igényesebbek és kritikusabbak magukkal szemben, ha divatról, öltözködésről és hajápolásról van szó, mint férfitársaink. Persze, rendben is van ez így, hiszen évszázadok óta a nők azok, akik számára fontosabb, miként festenek, ha tükörbe néznek. Mi azonban most nem a tükörbe, inkább picit mögé nézünk, s feltérképezzük, mi a 2017-es nyári divat utcán, munkában, buliban, de legfőképpen strandolás, nyaralás közben.

Kormos Linda stylist szerint, ahogy minden évnek, 2017 nyarának is megvan a meghatározó színe. Az idei divatszín a greenery, vagyis a lombzöld. Ám azoknak, akik a zöldért, vagy épp ezért az árnyalatért nem lelkesednek, nem kell tűkön ülve várni a jövő évet, ugyanis van még jó néhány szín, amely ugyancsak komoly tényező az idei kollekciókban. Az egyik a rózsaszín, amelynek szinte minden árnyalata trendi, de azok, akik sárga darabokat viselnek szívesen, ugyancsak találnak majd kedvükre valót a választékokban. Azok a szerencsések, akiknek jól áll a testszín, nyáron bátran viselhetik azt. A visszafogott, lágy pasztellszínek kedvelői pedig feltöltődhetnek ezeknek ez egyszerű, ugyanakkor nagyszerű színeknek a világában, ugyanis gyakorta visszaköszönnek a legtöbb kollekcióban.

A mintákkal nem finomkodtak idén a divatdiktátorok, nincsenek apró, jelentéktelen formák, inkább a rögtön szemet szúró, látványos darabok dominálnak. Az örök kedvenc, a virágminta mit sem vesztett előkelő helyéből 2017-ben. De csak azok járnak jól ezzel, akik merészen viselik a harsány, szinte hivalkodó motívumokat. A csíkos is marad a csúcson minden formában és kivitelben, vékony vagy vastag csíkok keverednek, most nincs ebben megkötés, így az is trendi, ami 2016-ban az volt, nem kell kidobnunk a vékony csíkozású felöltőinket a vastagabbak kedvéért, jól elférnek egymás mellett. A pöttyös cuccok a fekete-fehér alapra koncentrálnak, aki trendi akar lenni, nem érdemes más színben viselnie azokat, reggeltől estig menő a „black and white”.

Akik saját stílusukat is érvényesíteni szeretnék idén, akadály nélkül megtehetik. Ugyanis az év kihívása, hogy a mintákat, színeket és agyagokat úgy kombináljuk, hogy azok trendik legyenek, és mégis sajátos összhangban tündököljünk bennük még akkor is, ha elsőre úgy tűnik, nem egyszerű keverni a darabokat. Mivel a ruhákon sok esetben a nagy minták dominálnak, az extrém kiegészítők idén háttérbe szorulnak. A nőies darabok közül a szoknyák kapnak nagyobb teret, de a lenge nyári ruhák is hódítanak idén.

Ezt a nyarat divat tekintetében – nem csak a csíkok okán - jórészt a 70-es évek hangulata ihlette, így akár szüleink szekrényében is kincsekre bukkanhatunk. Cipőben is töretlenül hódít a retró, így azok a 40-esek, 50-esek akinek maradt a szekrényükben 80-es évekbeli sport- és szabadidő lábbelijük, nyugodtan leporolhatják és hordhatják, nem nézik le a lábukról. Egy-egy darab akár jelentős értéket is képviselhet, mivel tartósságukat tekintve bizony a maiak előtt járnak. Ehhez persze gondosan tárolt és ápolt cipők kellenek, mert a megállapítás csak ezekre igaz.

De térjünk csak vissza a ruhákhoz, ugyanis van itt még bőven mit kapirgálni. A tavaly oly népszerű vállvillantós trend is velünk marad, ám némileg megváltozik, hiszen idén a mindkét vállat szabadon hagyó fazonok helyett az aszimetrikus szabású vagy esésű, csupán az egyik vállat megmutató ruhadarabok lesznek menők. Egyre inkább elözönlik a divatboltokat a kihajtott derekú szoknyák és nadrágok. A derekat optikailag vastagító, viszont a kisebb pocak és úszógumi eltüntetésére alkalmas fazon jó eséllyel 2017 nyarának egyik legfelkapottabb fazonja lesz. És még mindig retró: a tengerész stílus jellegzetes színei és jegyei újraértelmezett, sőt, olykor egészen szokatlan, mégis beazaonosítható formában jelennek meg az idei nyári divatban. A rocker stílus sem idén megy ki a divatból. Sőt! A letisztultabbtól a glamúros, extrémebb formákig mindenféle változatban trendi lesz. És nem csak feketében!

A 2017-es bikini divat is tartogat merész fazonokat, és meglepő összeállításokat bőven, a legtrendibb boltokban már javában lehet ámuldozni (netán szörnyülködni) rajtuk, vagy kiválasztani az álom darabot a következő forró hónapokra. Elsősorban a fehér, csipkés, kifejezetten „menyasszonyos” hatást keltő darabok hódítanak idén. Ez azonban nem csak friss házasoknak ajánlott, bárki viselheti, akinek bejön. Ezen kívül a bőrszínű, meztelen hatást keltő darabok, az aszimmetrikus, féloldalas fazonok, a sokat sejtető, extrémen felvágott és merész színű egyrészesek is hódítanak a sokpántos, bonyolultabb kétrészesek mellett.

A sminktrendek kapcsán a barack hódít, minden mennyiségben. A szemhéjpúderek közül a kék és a bronz lehet nyerő - utóbbi tavalyról maradt ránk. A kifutók sztárjai 2017-ben a sötétbe hajló, erős tónusú rúzsokkal kápráztatnak el minket, akár a feketét idéző árnyalatokat is felkenhetik a bevállalósak. A 2016-os mattítás kiment a divatból, annál inkább a természetesbe hajló ragyogással lehetünk trendik. Egyet azonban nem szabad elfelejteni: divat ide vagy oda, az a fontos, hogy a szeressük a külsőnket és elégedettek legyünk magunkkal és a ruhatárunkkal.

Ami a hajdivatot illeti, idén nyáron is népszerű lesz a klasszikus rövid frizura, a „mini pixie”, a lenőtt frufru, a fejtetőn megkötött copf (aminél egy a lényeg, legyen jó szorosan rögzítve), a középen elválasztott, szupersimára vasalt fényes frizura és a 80-as évek nagy kedvence, a fürdőszobai tükrök elé újra befurakodó, az egyik oldalról lazán áthajtott hajtömeg, ami nagyon népszerűnek ígérkezik a hosszú hajúak táborában. A megfelelő trendkövetéshez azonban nem árt, ha nem csak a hajhossz van rendben, de kellő mennyiségű hajszállal is rendelkezünk. A volumen ugyanis a kulcsa az egésznek. És a szépen fénylő, ápolt haj.

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2018. október 17. szerda 16:50,
Hedvig napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.