Nagymamám mindig hagymateát főzött, ha valaki náthás lett, vagy influenza gyötörte. Anyukám ugyanezt a módszert alkalmazta az említett esetekben, és mi, mint a família ifjabb nemzedékei szintén a hagymához fordulunk - gyógyszerek helyett -, amikor a szeretteinknél észrevesszük, hogy gyorsan fogy a 100-as csomagolású papír zsebkendő, és mikor kezünk gyorsan felforrósodik a vizsgált homlok érintése során.

A hagyma nem hiányozhat egyetlen háztartásból és kertből sem. Azon kívül, hogy alap anyaga a konyhai műveleteknek (a legtöbb étel úgy kezdődik, hogy „piríts üvegesre egy fej apróra vágott hagymát!”), nemcsak táplálékként népszerű (főként a téli szezonban dívik a pirospaprikás zsíros kenyér hagymával és forralt borral menü a korcsolyapályák, kültéri rendezvények esetében), hanem fontos szerepet tölt be a gyógyítás során is.

A hagyma gyógyhatásáról már a rovásírásos szövegekben is megemlékeztek. Az ókorban étvágygerjesztésre, tisztításra, a has puhítására használták e növényt, valamint szem- és fülproblémák esetén is elővették. A kolostorokban szintén ott állt az orvoslási polcokon. Régen nemcsak náthára, szájtályogra, fogfájásra használták, hanem bőrbetegségekre is. A hagyma eredetileg Nyugat-Ázsiából származik. Manapság szinte minden pontján megtalálható a világnak, hiszen olyan száraz területeken is megmarad, ahol más növények nem termeszthetőek. Tűrőképessége hihetetlenül jó.

A hagyma olyan kéntartalmú vegyületeket tartalmaz, mint az alliin, metilalliin, propilalliin és propilén-szulfonsavak - ezek miatt könnyezünk a hagyma vágásakor. A növényben találhatunk illóolajokat, peptideket, flavonoidokat, vitaminokat, ásványi anyagokat (vasat, jódot, foszfort, szelént, kalciumot). Magas a C-vitamin tartalma is. Ezek a vegyületek segítenek a vérnyomás csökkentésében, az étvágy javításában, a sejtek erősítésében és stimulálják a fehérvérsejteket. Erős a vírus- és baktériumölő hatásuk. Manapság leginkább középfül-gyulladásra, szemölcsök kezelésére használják, de a legtöbben főként köhögésre, náthára és influenzás esetek során veszik elő.

S így teszünk most mi is, amikor a hajnali hidegre "kiérve" izzad az orrunk vége - zsebkendő után kiáltva. Nézzük hát meg, hogyan kell elkészíteni a hagymateát! Öntsünk fél liter vizet egy edénybe, s tegyünk bele egy egész fej vöröshagymát. Főzzük fél órán át - közben pótoljuk az elpárolgott vizet -, majd fogyaszthatjuk is! Általában mézet is szoktak keverni a hagymateába (a mézről bővebben itt írtam: A méz egészséges és gyógyít, vagy egyáltalán nincs is szükségünk rá?), ilyenkor vigyázzunk, hogy egy kicsit hagyjuk kihűlni a teát, mert ha túlságosan forró lébe csurgatjuk a mézet, akkor a hasznos vegyületek egy része szó szerint elillan. A legjobb, ha hárs- vagy kakukkfűmézet használunk.

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2020. február 23. vasárnap 08:29,
Alfréd napja van.

Időjárás

 
JSN Epic is designed by JoomlaShine.com