Az egészségmegőrzés jegyében Székesfehérvár Önkormányzata a Humán Szolgáltató Intézettel számos közös kezdeményezéssel hívta fel ebben az évben is a figyelmet a különböző betegségek megelőzésére, valamint az egyes rizikófaktorokra. Az idei utolsó prevenciós program a december 1-jén kezdődő adventi szűrővizsgálat-sorozat lesz, mely három héten keresztül csütörtökönként ad lehetőséget a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban arra, hogy a különböző méréseken és teszteken részt vegyünk, egészségügyi szakemberekkel találkozzunk, és meghallgassuk tanácsaikat.

Az első alkalommal (december 1-jén) lehetőség nyílik rizikókérdőívet kitölteni, dietetikussal és bőrgyógyásszal egyeztetni, valamint boka-kar index meghatározáson részt venni. A második csütörtökön (december 8-án) szintén lesz rizikókérdőív, boka-kar index meghatározás, valamint dietetikus tanácsadás. Ezen kívül az érdeklődők csontsűrűségmérésen is részt vehetnek. A sorozat utolsó állomásán (december 15-én) ugyancsak lesz mód rizikókérdőívet kitölteni, boka-kar index meghatározáson részt venni, valamint dietetikussal konzultálni. Ezen alkalommal kardiológus is jelen lesz a szűrőnapon, vele is lehet egyeztetni, valamint koleszterinszint-mérés is lesz.

A Humán Szolgáltató Intézet munkatársai és a hozzájuk csatlakozó szakorvosok mind a három csütörtökön 15 és 19 óra között várják a látogatókat!

(Kész Mónika)

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2018. június 20. szerda 01:49,
Rafael napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.