Folytatja a véradások sorozatát Székesfehérváron a Fehér Palota Üzletközpont a társadalmi felelősségvállalás jegyében. A legközelebbi önkéntes akciót május 5-én, pénteken 14.00-18.00 óra között, az üzletközpont emeletén tartják. Szeretettel várják a segíteni szándékozókat minden vércsoportból. Véradásra jelentkezhet minden 18 és 65 év közötti, legalább 50 kg testsúlyú egészséges felnőtt. A nők legfeljebb háromszor, a férfiak akár ötször adhatnak vért évente, két teljes véradás között legalább 56 napnak kell eltelnie. Az adatok felvételéhez szükséges felmutatni egy fényképes igazolványt, például személyigazolványt, diákigazolványt, jogosítványt vagy útlevelet, valamint vinni kell a lakcímkártyát és a TAJ-kártyát is.

Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus „Hangulatfelelősök, hangulat és hangulatzavarok” című előadásán keresztül foglalkoznak a depresszió megelőzésével, kezelésével azok a szakemberek, akiknek az Egészségügyi Világnap alkalmából szerveztek konferenciát Székesfehérváron, a Hotel Magyar Királyban.

Bővebben: Fókuszban a depresszió

Az elhízás kockázati tényezője a vesebetegség kialakulásának: közvetve és közvetlenül is krónikus vesebetegséghez vezethet! – ez a mottója az idei Vese Világnapnak, melyet ma tartottak. Székesfehérvár is csatlakozott a prevenciós programhoz, melynek kapcsán szűrővizsgálatokkal várták az Alba Plázában felállított standnál az érdeklődőket.

Bővebben: Vese Világnap szűrőprogramokkal

Mammográfiás szűrő kamion indul Fejérben. A mobil szűrőállomással érkező szakemberek ebben a hónapban három településen végeznek mammográfiás vizsgálatot. 2017. január 25-én Bodméron, január 26, 27-én, és 30-án Pusztavámon, valamint január 31-én Nagyvelegen vehetnek részt szűrésen a meghívóval rendelkező hölgyek. A rendelési idő hétfőtől péntekig 9:00-15:30 között lesz. A mobil emlőszűrő kamion telefonszáma: 06-20/456-4256

Bővebben: Házhoz megy a szűrés

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala felhívja a lakosság figyelmét, hogy az influenza elleni védőoltást térítésmentesen igényelhetik az életkoruk vagy egészségügyi állapotuk miatt fokozottan veszélyeztetettek, illetve akik ezeket a csoportokat veszélyeztetik. A járvány elleni küzdelemben a védőoltás segíthet a legtöbbet a megelőzés szakaszában. Az ÁNTSZ felhívásában kiemeli, hogy a védőoltás nemcsak a saját, hanem a környezetünkben élők biztonságát is jelenti.

Bővebben: Védőoltás a veszélyeztetetteknek

2. oldal / 86

Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

KNyKK logo

Velence logó

2018. október 18. csütörtök 22:27,
Lukács napja van.

Időjárás

 
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.